HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TELEVÍZIÓ

8380 Hévíz, Széchenyi utca 29.

+36 30 207 7456

facebook

péntek, 21 december 2018 15:08

Ünnepi dallamok a Sportcsarnokban

Idén is megvalósult az általános iskolások karácsonyi műsora.

 

Harmincegyedik alkalommal rendezték meg az Illyés Gyula Általános Iskola tanulóinak hagyományos karácsonyi műsorát a Sportcsarnokban. Mint minden évben, idén is az ünnepet megelőző héten valósították meg a programot. Mint az intézmény igazgatónője elmondta, ezzel az eseménnyel többeknek szeretnének hálát mondani, hiszen ebben az esztendőben is sok segítséget és szeretetet kaptak.

Jancsekityné Iváncsics Márta - igazgató, Illyés Gyula Általános Iskola: "A karácsony közeledtével szeretnénk a szülőknek, nagyszülőknek, rokonaiknak, barátoknak megköszönni ezt az évet és arra gondolunk minden évben, vagy Holczerné Szabó Ágnes kórusvezető vezetésével, hogy ilyenkor egy örömmel, lélekkel teli karácsonyi műsort adunk."

A programon minden korosztály képviselői színpadra álltak. Hagyományosan az elsősök indították a műsort, majd hangszeres- és kórusműveket, verseket, táncprodukciókat és a dráma csoport előadását is láthatta a közönség. Mint Holczerné Szabó Ágnestől, a műsor összeállítójától megtudtuk, a karácsonyi fellépésre az őszi szereplések után kezdenek el készülni minden évben a gyerekekkel. A pedagógus hozzátette, a felsős kórus tagjai nagyon várják ezt az ünnepet, hiszen legszebb élményeik közé tartoznak a karácsonyi műsorok átélései. Holczerné Szabó Ágnes elmondta, a program elsődleges célja az, hogy ráhangolódjon mindenki ez által az ünnepre.

Holczerné Szabó Ágnes - pedagógus, Illyés Gyula Általános Iskola: "Én azt gondolom, hogy itt befejezni ezt a, nem mondom, hogy félévet, mert a félévnek még nincs vége, de azért ezt az évet, ez egy nagyon szép és felemelő magasztos érzés innét távozva azt mondani, hogy na itt pontot tettünk valaminek a végére."

Az Illyés Gyula Általános Iskola karácsonyi műsorát teljes egészében megtekinthetik a Hévízi Televízió ünnepi adásaiban, valamint megtalálják honlapunkon, a hevizitv.hu címen is.

Kapcsolat

8380 Hévíz, Széchenyi út. 29.

+36 30 207 7456

Szolgáltatónk:

znet logo

Itt talál minket:

© 2016 - 2019 . Hévízi Televízió. Minden jog fenntartva!