HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TELEVÍZIÓ

8380 Hévíz, Széchenyi utca 29.

+36 30 207 7456

facebook

csütörtök, 03 január 2019 14:04

I. Hévízi Szilveszter Kupa

Asztaliteniszezők mérkőztek meg egymással 2018 utolsó hétvégéjén.

 

Első alkalommal, ám hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a Hévíz SK asztalitenisz szakosztálya a Szilveszter kupát. Mint a szervezők hangsúlyozták, nem első sorban a versenyzés, hanem a közösségépítés a program célja. Egy ilyen egyéni asztalitenisz verseny megszervezése pedig már régóta váratott magára a városban.

Hegedűs Mihály- az asztalitenisz szakosztály vezetője: „A pingpongozók nagy tábora baráti társaság, szinte mindenki ismeri egymást. Ugyanakkor van egy nagyon barátságos rivalizálás, aminek a végén egy koccintással le fogjuk zárni ezt a versenyt.”

Az évbúcsúztató rendezvény megálmodója Csiza Bálint, a szakosztály vezetőedzője volt. Mint elmondta, széleskörű a jelentkezők sora, így azon kívül, hogy baráti a találkozó, a verseny is izgalmasnak ígérkezik.

Csiza Bálint- vezetőedző, asztalitenisz szakosztály: „Első sorban Zala megyéből jöttek versenyzők egészen a megyeitől az NBII-es osztályig bezárólag jöttek, de érkeztek Szombathelyről, Vas megyéből, összesen 45-50 között leszünk, a pontos létszámot még nem tudom megmondani.” 

Az egyéni verseny lebonyolítása svájci rendszerben zajlott, melynek lényege, hogy sorsolás útján mindenki ugyanannyi mérkőzést játszik és eszerint alakulnak ki a helyezések. A verseny összevont, így az alacsonyabb osztályban játszók könnyen összekerülhettek magasabb osztályú játékossal, tehát a fejlődésre is jó alkalmat adott a találkozó.

Kovács Kálmán: „Zalaegerszegről jöttünk az EVO Asztalitenisz Klubból és mi már vagyunk jó páran és azért jöttünk el, mert ilyen rendezésű versenyen még nem voltunk és a Hévízzel játszunk bajnokságban is. Kis kihívásnak, érdekesnek tartjuk ezt az új típusú rendezvényt.”

Az érmeken és az okleveleken kívül a Hévízi Szilveszter Vándorkupa is is gazdára talált a nap végén, ezt a tervek szerint 2019-ben tovább adják majd, folytatva a most útjára indított versenyt.

Kapcsolat

8380 Hévíz, Széchenyi út. 29.

+36 30 207 7456

Szolgáltatónk:

znet logo

Itt talál minket:

© 2016 - 2019 . Hévízi Televízió. Minden jog fenntartva!