HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TELEVÍZIÓ

8380 Hévíz, Széchenyi utca 29.

+36 30 207 7456

facebook

kedd, 12 március 2019 12:30

Nagyarányú győzelem Balatonboglár ellen

Hétvégén hazai pályán remekeltek kézilabdásaink.

 

Az előző héten Tamásiban szerzett győzelme után most hétvégén hazai környezetben lépett pályára Hévíz NBII-es felnőtt női kézilabdacsapata. Ezúttal a Balatonboglár együttesét fogadták. A mérkőzés kezdete előtt Papp Gábor, városunk polgármestere köszöntötte a játékosokat nőnap alkalmából, majd elkezdődött a találkozó, két hazai góllal. Majd Boglár válasza is megérkezett, ám a kezdeti hévízi lendület a játékrész egésze alatt kitartott. A 8. percben 4:3 volt az állás, a 17. percre pedig már jelentős előnyt dolgozott ki a Hévíz: ekkor 9:5-öt mutatott az eredményjelző. A félidő további perceiben is a hazaiak remekeltek, az első játékrész 15:8-as eredményt hozott.

Lancz Katalin- a Kézilabda Szakosztály vezetője: „A Balatonboglár nekem mindig kettős érzelmek, mert sajnos idegenben idézőjelben mindig kikaptunk, tehát úgy érzem, egy mumus csapat nekünk. Hazai pályán csak győzelmet fogadunk el, nekünk nagyon kell most ez a két pont, ugyanis hála isten múlt héten tudtunk nyerni Tamásiban és a körülöttünk lévő csapatok is úgy játszottak, hogy ha ezt megnyerjük, egy kicsit megnyugodhatunk. Az első félidő elején szerintem buta hibákat követtünk el, abból tudtak gólt lőni. Ahogy a védekezést rendeztük és a ziccereket kihasználjuk, meg is látszik az eredményen, tudtuk hozni, amire készültünk.”

Fordulás után sem változott a helyzet, Hévíz továbbra sem adta ki kezéből az irányítást. A második félidő 9. percére már 9 gólos előnyt dolgoztak ki a hazaiak, ekkor 19:10 volt az állás. Itt már eldőlni látszott a pontok sorsa, így különösebb meglepetések nélküli percek következtek. 5 perccel a mérkőzés vége előtt 26:14-et mutatott az eredményjelző, a találkozó végül 31:15-ös nagyarányú hazai győzelemmel zárult.

Baranyai Norbert- edző, Kézilabda Szakosztály: „Az őszi mérkőzésből tanulva, ugye ott nem sikerült a győzelmet elhoznunk, sajnos kikaptunk. Mindenképpen szerettünk volna vissza vágni ennek a boglári csapatnak. Mondtam a lányoknak, hogy kőkemény ütközet lesz, ugye a középmezőnyben vannak ők is, úgyhogy egy jó ellenfél ellen játszottunk, még akkor is, hogyha meghatározó játékosaik nélkül jöttek, tehát több hiányzójuk volt. Én úgy gondolom, hogy az elejétől kezdve kézben tartottuk a mérkőzést, örültem neki, hogy kicsit gyorsult a támadójátékunk, bátrak voltunk támadásban. Nyilván voltak hibák ebből a gyors játékból adódóan, de összességében mindenképpen elégedett vagyok az eredménnyel.” 

A találkozó érdekessége volt, hogy Burghardt Lukrécia testvére ellen lépett pályára, aki a Balatonboglár együttesét erősíti.

A hévízi lányok most hétvégén Pécsre látogatnak, majd következő hazai mérkőzésüket a Veszprém együttese ellen játsszák március 30-án 14 órától.

Kapcsolat

8380 Hévíz, Széchenyi út. 29.

+36 30 207 7456

Szolgáltatónk:

znet logo

Itt talál minket:

© 2016 - 2019 . Hévízi Televízió. Minden jog fenntartva!