HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TELEVÍZIÓ

8380 Hévíz, Széchenyi utca 29.

+36 30 207 7456

facebook

péntek, 07 június 2019 11:12

Záróelőadásokat tartott az iskola művészeti tagozata

A néptánc és a hangszeres tagozat is megtartotta évzáró bemutatóját.

 

Megtartotta évzáró vizsgaelőadását az általános iskola néptánc tagozata. Ezúttal is a tanév során elsajátított koreográfiákat mutatták be a diákok szüleiknek és iskolatársaiknak. A tagozaton három korcsoportra osztva folyik a munka a művészeti intézményegység keretein belül. Idén 52 tanuló járt néptánc szakkörre, ahol egyéni és páros táncoktatásra is van lehetőség. Minden évben más-más tájegység táncával ismerkedhetnek meg a táncos lábú diákok.

Kovácsné Illés Bernadett- táncpedagógus, Illyés Gyula Általános Iskola: "A legkisebbek somogyit tanultak, somogyi játékokat, velük még nagyon sokat játszunk. Most somogyi ugrósból és a friss csárdásból tanultak egy kicsit. A középső csoporttal mezőföldi táncokat táncolunk és a nagyokkal pedig dél-alföldit. A szólisták kalocsait, mezőföldit fognak bemutatni."

Ugyanezen a napon a művészeti intézményegység hangszeren játszó növendékei is megtartották hagyományos évzáró bemutatójukat.

Varga Endre- a művészeti intézményegység vezetője, Illyés Gyula Ált. Isk.: "Itt azok játszanak, akik év közben kimagasló teljesítményt mutattak versenyeken, koncerteken. Ez egy összegzése tulajdonképpen az elmúlt tanévnek. Még egyszer megmutatják a gyerekek, hova jutottak, meddig jutottak. Ezen kívül ma este azok is játszanak, akik befejezik a zeneiskolánkat, akik idén utolsó évesek, nekik ez a búcsúkoncertjük lesz."

Mint az iskola művészeti intézményegységének vezetője elmondta, széles körű zenei oktatás zajlik náluk: többek között furulyán, hegedűn, fuvolán és zongorán is csiszolhatják tudásukat tanulóik. A hangszeres oktatáson kívül a művészeti intézményegység keretein belül működik az iskola kórusa, a néptánc és a színjátszó tagozat is. Az iskola tanulóinak több mint egyharmada részt vesz valamely művészeti oktatásban.

Az évzáró hangversenyt követően a művészeti iskola végzős növendékeit is elbúcsúztatták tanáraik és iskolatársaik.

Kapcsolat

8380 Hévíz, Széchenyi út. 29.

+36 30 207 7456

Szolgáltatónk:

znet logo

Itt talál minket:

© 2016 - 2019 . Hévízi Televízió. Minden jog fenntartva!