HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TELEVÍZIÓ

8380 Hévíz, Széchenyi utca 29.

+36 30 207 7456

facebook

péntek, 02 augusztus 2019 12:01

Ülésezett a Képviselő-testület (2019.08.01.)

Döntöttek közterület-használati kérdésekben is.

 

Augusztus 1-én rendkívüli ülést tartott Hévíz Város Képviselő-testülete. Módosították többek között a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendeletet, ennek keretében a Nagyparkoló üzleteinek közterület-foglalási lehetőségeit állapították meg. Elhangzott: az eddigihez képest szélesebb kipakolási lehetőséget kapnak mind a keleti, mind pedig a nyugati oldalon lévő szolgáltatók, de a 3 méteres sávot minden esetben szabadon kell hagyni. Döntöttek továbbá arról is, hogy a felújított Széchenyi utca járdaszakaszán semmit nem szabad a rendelet értelmében kitennie az üzlettulajdonosoknak, sem árut sem pedig megállító táblákat. Ezeket kizárólag a magánterületeken helyezhetik el. Elfogadták a Hévízi Sportkör többlettámogatási kérelmét és megszavazták a dr. Szántó Endre által írt Hévíz története című helytörténeti kiadvány további köteteinek támogatását. A helytörténész részben elnyert pályázati forrásból adja ki a következő kettő, 5. és 6. kötetet jövő májusban, ehhez kiegészítésként kötetenként 500.000 Ft-os támogatást ítélt meg a testület. Tárgyaltak továbbá a Nagyparkoló-tér nyugati oldalának szennyvíz-vezeték kiépítéséről, és elektromos kisbuszok üzemeltetésére közterület-használat engedélyezéséről is. Több vállalkozó is jelezte szándékát ilyesfajta közlekedési eszközök üzemeltetésére, ezzel is bővülhet a kínálat a városban.

Kapcsolat

8380 Hévíz, Széchenyi út. 29.

+36 30 207 7456

Szolgáltatónk:

znet logo

Itt talál minket:

© 2016 - 2019 . Hévízi Televízió. Minden jog fenntartva!