HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TELEVÍZIÓ

8380 Hévíz, Széchenyi utca 29.

+36 30 207 7456

facebook

kedd, 01 október 2019 12:25

8 órán át tekertek a Hévízi Tófürdőn

Első alkalommal tartottak SpinDay Maratont.

 

Első alkalommal szerveztek Hévízen 8 órás SpinDay Maratont. A lelkes sportolók a tófürdő Medve Teraszán gyűltek össze és hódoltak közös szenvedélyüknek. A szervező hévízi spinning klub hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a programot, mely jelenleg hiánypótlónak is számít a környéken, hasonló maratont annak idején Keszthelyen tartottak. A nagysikerű programnak több célja is van. Egyrészt a helyi közösség erősítése, a távolabbi sporttársak megszólítása és vendégül látása, illetve nem utolsó sorban az egészséges életmód és a mozgás népszerűsítése, hirdetése. Mindezen kívül maraton egyben verseny is volt.

Torsa Dániel- szervező, SpinDay Maraton: „Úgy működik, hogy a kilométerórákon keresztül mérjük, hogy mennyi kilométert tesznek meg a csapatok. Váltják egymást, úgy néz ki a dolog, hogy három különböző kategóriánk van, minden kategóriában hét csapat. Ez a hét csapat óránként megy a következő bicajra és mi összeadjuk, illetve mérjük, hogy egy-egy bicajon mennyi kilométert tettek meg.”

A kivételesen szép környezet doppingolta a versenyzőket, de eleve a hangulat és a versenydrukk sem volt utolsó. 20 csapat több mint 100 versenyzője szurkolta és tekerte végig a 8 órás időtartamot. A legtávolabbi csapat Makóról érkezett, de Győrből is voltak résztvevők, a nyolcfős Brigantin csapata, akik a közösségi médiából értesültek az eseményről.

Dr. Rácz Zsolt: „Láttuk, hogy ez egy országos verseny, szerettünk volna megismerni más csapatokat, más spinning őrülteket. Én azt gondolom, hogy a közös érdeklődés barátságokat, a barátságok pedig jövőt építenek. Azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat. Egy idilli környezetben rendezték meg ezt a rendezvényt, úgyhogy nagyon jól érezzük magunkat és sok új barátság kötődött ma és sok új barátság és közös élmény.”

A helyiek is örültek a kezdeményezésnek, a hévízi spinning klubb tagjait is összekovácsolta a szervezés, hiszen komoly munka áll a maraton megvalósulása mögött. Nem tusoló sorban pedig ez egy remek sportolási lehetőség minden korosztálynak.

Kovácsné Fodor Andrea: „Egy évvel ezelőtt megtaláltam a számomra legkedvezőbb sportot, amit az én koromban űzhetek, nem titok, ötvenhat éves vagyok. Mindenképp jól érzem magam, nagyon sokat hozzá ad az egészségemhez és azon kívül, hogy egy nagyon-nagyon jó csapat szerveződött össze a Zsuzsinak és a Daninak köszönhetően, lelkes fiatalok vannak nagyon sokan és én nagyon jól érzem magam fiatalok között.”

Kategóriánként díjazták az első három helyezett csapatot, de szemmel láthatóan nem ezen, hanem a jó hangulaton és az összetartáson volt a hangsúly. Egyébként sem távozott senki üres kézzel, minden résztvevő kulacsot és törölközőt kapott ajándékba.

Kapcsolat

8380 Hévíz, Széchenyi út. 29.

+36 30 207 7456

Szolgáltatónk:

znet logo

Itt talál minket:

© 2016 - 2019 . Hévízi Televízió. Minden jog fenntartva!