HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TELEVÍZIÓ

8380 Hévíz, Széchenyi utca 29.

+36 30 207 7456

facebook

péntek, 04 október 2019 13:01

55 kamera figyeli Hévíz városát

Átadták a térfigyelő kamerarendszert.

 

 

Át adták Hévíz város korszerűsített térfigyelő és rendszámfelismerő kamera rendszerét. A két ütemben megvalósított fejlesztés során 55 kamerát szereltetett fel az önkormányzat önerőből, mintegy 85 millió forintos ráfordítással. A kamerák felvételeit a rendőrség a közterület-felügyelőkkel közösen követi figyelemmel, ezek a legfrekventáltabb helyeken vannak kiépítve. A Hévíz város közigazgatási területére érkező utak „belépési pontjain” rendszámfelismerő kamerák működnek, melyek körözött gépjármű belépése esetén jeleznek. A kamerák nagy felbontással működnek és éjszakai is értékelhető képet adnak. Papp Gábor polgármester elmondta: vannak a kiépített rendszernek már most is használható eredményei.

Papp Gábor- polgármester, Hévíz: „Visszajelzések vannak, vannak meglepetések is, hiszen a kamerarendszer és a közbiztonság és a közlekedés ellenőrzésére is alkalmas. A rendőreinknek van dolga, hiszen egy körzet feladatait látják el, de ez nem jelenti azt, ha valaki az utcán nem lát rendőrt, akkor is ne figyelnénk erre a dologra. Igen, van visszajelzés, ha valaki adott esetben egy olyan helyen parkol le, vagy szemetel, vagy éppen egy virágot tép le, vagy bármi más ilyen kisebb szabálytalanságról beszélhetünk, az a kamera alapján beazonosítható és adott esetben figyelmeztetésben vagy már büntetésben is lehet őt súlytani.”

Az ünnepélyes átadáson elhangzott: Zala megye a legbiztonságosabb régió országos szinten. Hévíz pedig a térség legjelentősebb turisztikai desztinációjaként a magas színvonalú szolgáltatások mellett kiemelt figyelmet fordít a közbiztonságra is, mely ma már a legfontosabb tényező mind a belföldi mind pedig a külföldi vendégek számára.

Manninger Jenő-a térség országgyűlési képviselője: „Nyilván a turizmusnak az egyik szempontja ma már, hogy mennyire biztonságban tudnak pihenni, nyaralni vagy gyógyulni éppenséggel. Magyarország ilyen szempontból előnyös, de különösen Magyarországon belül is ez a térség még jobb közbiztonság szempontjából. De hát nyilván nincs tökéletes ilyen szempontból, tehát mindig kell javítani és ez a rendszer ezt teszi lehetővé.” 

Dr. Sifter Rózsa, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke kiemelte: nem csak a térségben, de országos, sőt európai szinten is a béke, a biztonság és a rend a legnagyobb érték.

Dr. Sifter Rózsa- kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke: „Magyarország gazdasági fejlődése, az állampolgárok, a családok védelme rendkívül mértékben függ össze a közbiztonsággal, a védelemmel. Magyarország sokat tett, sokat áldozott azért, hogy az állampolgárok és az ide látogató külföldi turisták, vendégeink elmondhatják Magyarországról, hogy Európa egyik legbiztonságosabb állama. Ezt szeretnénk megőrizni és nagyon örülök annak, hogy Zala megyében Hévíz városa sokat tesz ennek érdekében.”

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője hangsúlyozta: a megye közbiztonságához természetesen nagyban hozzájárul ehhez hasonló rendszerek kiépítése, a biztonság pedig egyben gazdasági és befektetési szempontból is fontos egy térségnek.

Dr. Sipos Gyula- a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője: „Magáért beszél egy kamerarendszer, hiszen ezzel a digitalizációval terhelt világunkban mindenütt nyomot hagyunk magunk után. A vásárlásainkkal, az autópálya használatával, a benzinkútnál, ha tankolunk és ez így van a lakókörnyezetünkben is. Azt gondolom, hogy minden ilyen eszköz, ha az szabályosan, a törvények szerint használódik, akkor a közösség érdekeit szolgálja, a biztonságot. Így van ez itt is.”

Hévíz Város Önkormányzata a kamerarendszer további bővítését is tervezi.

Kapcsolat

8380 Hévíz, Széchenyi út. 29.

+36 30 207 7456

Szolgáltatónk:

znet logo

Itt talál minket:

© 2016 - 2019 . Hévízi Televízió. Minden jog fenntartva!