HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TELEVÍZIÓ

8380 Hévíz, Széchenyi utca 29.

+36 30 207 7456

facebook

csütörtök, 05 december 2019 13:05

Ingyenes jogi segítségnyújtás mindenkinek

A JOGpontok projektről tudhattunk meg részleteket Hévízen is.

 

A „Nyugat-Dunántúli JOGpontok elnevezésű projekt keretében Hévízen is népszerűsítő programmal egybekötött fórumot tartottak a Városi Könyvtárban. A JOGpontok projekt egy 2016 óta létező, ingyenes jogi tanácsadással foglalkozó program, mely országos szinten elérhető azoknak, akik tanácsot szeretnének kérni. Az előadáson ismertették az érdeklődőkkel: a személyre szabott jogi tanácsadás mindenki számára díjmentesen elérhető, személyesen az ügyfélszolgálatoknál, januártól telefonon, de e-mailben és a honlapon keresztül chates formában is kereshetjük a szakértőt.

A fórumok alkalmával mindig igyekeznek az adott településen működő civil szervezeteket is bevonni, ezúttal a Hévízi Szobakiadók Szövetségétől érkezett konkrét kérdés azzal kapcsolatban, mely adatokat és milyen módon kérhetnek el vendégeiktől érkezéskor.

Dr. Ferenczi Gulyás Viktória- ügyvédjelölt: „Azzal tudják magukat bebiztosítani tulajdonképpen a szállásadók, hogy ha meg van egy előre elkészített szabályzatuk, amit be tudnak mutatni a szálláshoz érkezőknek. Ahol feltüntetik pontosan azt, hogy milyen céllal és meddig fogják tárolni és mire fogják felhasználni ezeket az adatokat. Itt természetesen név, lakcím, esetlegesen munkáltatói adatok kerülhetnek kezelésre. Mindig fontos az, hogy az ügyfeleknek, illetve akik érkeznek például a szállásokra, nekik elérhető helyen legyen és meg tudják tekinteni. Ezáltal járulnak hozzá ahhoz, hogy az őróluk készült akár egy hangfelvétel, képfelvétel, akár pedig a személyes adataik tárolásra kerülhessenek.”

A szakembertől megtudtuk még: a segítségnyújtó szolgálat első sorban a munka világában felmerülő kérdésekben áll a lakosság rendelkezésére, de többek között a cégjog, adójog területével kapcsolatban és egyéb kérdésekben is szívesen segítenek. A tanácsadás bármely csatornán anonim módon történik. Hozzá tette: a tapasztalat azt mutatja, hogy nagy szüksége van az embereknek erre a lehetőségre, nem egyszer sikerült költséges és hosszan elhúzódó peres eljárást megelőzni a jogi tanácsadás igénybevételével.

A projekt Európai Uniós társfinanszírozásban működik, részleteket a www.jogpontok.hu oldalon érhetnek el.

Kapcsolat

8380 Hévíz, Széchenyi út. 29.

+36 30 207 7456

Szolgáltatónk:

znet logo

Itt talál minket:

© 2016 - 2020 . Hévízi Televízió. Minden jog fenntartva!