HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TELEVÍZIÓ

8380 Hévíz, Széchenyi utca 29.

+36 30 207 7456

facebook

kedd, 22 november 2016 11:36

Idén is Téli Kupa gyerekeknek

Megtartották a fiatalokat felvonultató labdarúgótornát.

 

A Hévízi Sportkör idén is megszervezte hagyományos, Téli kupa névre hallgató teremlabdarúgó tornáját gyermekeknek. A torna minden korosztályt felölel. Múlt hétvégén a 8 évesek léptek pályára, most pedig a 9-10-12 éves korcsoport mérte össze tudását. Mivel a Bozsik program Megyei Kiemelt Tornáját is ebben az időpontban tartották, a 11 évesek tornája ezúttal elmaradt, ők oda utaztak. Minden korosztály 8 csapattal képviseltette magát, így több mint 500 gyerek lépett pályára a torna ideje alatt.

Szabó Imre- a torna szervezője, a Labdarúgó Szakosztály szakmai vezetője

"Nagyon fontos számunkra, hogy a holt idényt is a gyerekek egy-egy versennyel tudják színesíteni. Számukra is a terem adta lehetőség egy új kihívás, más anyagon, a parkettán tudnak szerepelni. Alapvető célja egyrészt az, hogy lemérjük mi magunk is, a saját korosztályaink hol tartanak a többi egyesület azonos korú játékosaihoz képest, és nyilván ennek függvényében módosítsunk akár a képzési rendszerünkön, vagy bizonyos módosításokat hajtsunk végre akár pozitív, akár negatív tapasztalatokat érzékelünk is."

 Mint a szakember elmondta, az előkészítő korosztálynak alapjában véve a Bozsik-program adja a versenyrendszerét. A program keretében számos szabadtéri tornán vesznek részt a fiatalok, ezeket egészíti ki a téli teremtorna időszak. Hozzátette még, túl sok tornán nem vesznek részt a hévízi gyerekek, meggyőződésük szerint ebben a korban még a képzésre kell helyezni a fő hangsúlyt, nem a versenyeztetésre. Ám ezek az alkalmak jól színesítik szakmai képzésüket, és a tornák versenyszellemre is tanítanak. Idén is széleskörű, az egész Dunántúlt felölelő tornát szerveztek, a nemzetközi vonalon pedig Lendva fogadta el a meghívást.

Kapcsolat

8380 Hévíz, Széchenyi út. 29.

+36 30 207 7456

Szolgáltatónk:

znet logo

Itt talál minket:

© 2016 - 2019 . Hévízi Televízió. Minden jog fenntartva!