HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TELEVÍZIÓ

8380 Hévíz, Széchenyi utca 29.

+36 30 207 7456

facebook

kedd, 02 január 2018 17:24

Ötvenezer néző 2017-ben is

Jó filmek járultak hozzá a Fontana Mozi sikeréhez.

 

A 2017-es év ötvenezredik nézőjét köszönthettük a hévízi Fontana Filmszínházban. Ez a nézőszám a 2016-os évvel megegyezik, ám ezúttal úgy sikerült ekkora látogatottságot elérni, hogy év elején felújítási munkálatok miatt 6 hétig nem fogadott látogatókat a mozi. A székek cseréjével azonban nem csak kényelmesebb ülőalkalmatosságokat kaptunk, hanem 30 fővel nőtt a nagyterem befogadó képessége is. Mint a mozi vezetője hangsúlyozta, az 50000es nézőszám produkálásához rendkívül jó filmek is hozzá járultak.

Szaknyéri András- a mozi vezetője: "Hévízen 10.000 néző nézett meg magyar filmet ebben az évben. Tehát a Pappa Pia, a Viszkis, a Kincsem és a Testről és Lélekről című film egy 10.000-es nézőszámot hozott. Ugye a nemzetközi trendnek megfelelően a szuperhősös filmek idén elbuktak. Kiderült, hogy nekünk van egy Viszkisünk, legalább annyira kíváncsiak az emberek rá, mint az amerikai hősökre."

A 2017-es év 50.000 mozijegyét a hévízi Józsvai család vásárolta meg, így őket köszöntötte a város polgármestere és a mozi vezetése. Mint Józsvai Tamás elmondta, gyakran járnak családjával mozizni, a gyerekekkel ez egy remek családi program. Ezen kívül pedig vendégcsalogató szerepe is van ennek a szolgáltatásnak a városban.

Józsvai Tamás: "Ez egy plusz programlehetőség mindenképpen és a vállalkozásunkban én mindig ajánlom a mozit, tehát külön ki van a műsorrend mindig rakva. Szó szerint mi mindig ajánljuk a mozit minden ide látogató vendégnek, hogy jöjjön el, nézze meg, mert nagyon jó."

Mint Papp Gábor polgármester is kiemelte, a hévízi filmszínház, mely évek óta a leglátogatottabb vidéki hagyományos egytermes mozi címet viseli, fontos eleme azoknak a kulturális lehetőségeknek, melyekkel a helyieket és az ide érkező vendégeket is kiszolgálja a város.

Papp Gábor- polgármester, Hévíz: "Ezért történt megújítás évről évre. Hiszen először a rendszert, magát a gépészetet újítottuk meg, aztán légkondicionálót szereltünk be, aztán 3D-s vetítés jött. Ez által itt vannak a legújabb filmek, megtartottunk egy olyan árat ami megfizethető és ugye az idei évben is volt egy hathetes leállás, amikor vadonatúj székeket szereltünk be a moziba."

Mint a mozi vezetésétől megtudtuk, a 2018-as év is hasonlóan jónak ígérkezik. Nagy durranás lesz a nyáron érkező Mamma Mia 2, és ugyan új Star Wars filmet ezúttal nem mutatnak be, így is várható több amerikai szuperprodukció.

Kapcsolat

8380 Hévíz, Széchenyi út. 29.

+36 30 207 7456

Szolgáltatónk:

znet logo

Itt talál minket:

© 2016 - 2019 . Hévízi Televízió. Minden jog fenntartva!