HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TELEVÍZIÓ

8380 Hévíz, Széchenyi utca 29.

+36 30 207 7456

facebook

kedd, 15 május 2018 15:23

Győzelem hazai pályán- negyedikek a bajnokságban

A kézilabdás lányok Tolna elleni győzelmével biztossá vált a helyezés.

 

A Tolna együttese ellen játszotta a szezon utolsó bajnoki mérkőzését Hévíz női kézilabda csapata hazai környezetben. A találkozó hazai góllal indult, ám gyorsan egyenlített is a vendégcsapat. Az első játékrész egészére jellemző volt a kiegyenlített küzdelem, felváltva estek a gólok. A mérkőzés hetedik percében 3-3-at mutatott az eredményjelző, majd ez a tendencia folytatódott is, a 15. percben 7-7 volt az állás. A legnagyobb különbséget az első félidő vége előtt 5 perccel mutatta az eredményjelző, ekkor a hazaiak 3 góllal húztak el. A félidő végül 12:10-es eredménnyel zárult.

A második játékrészben is érezhető volt a szezonvégi fáradtság, ennek ellenére egyik csapat sem hagyta magát. A félidő 12. percében 14:14 volt az állás, majd két hévízi gól következett. A következő percekben azonban a tolnaiak is ledolgoztak a hátrányból, a mérkőzés vége előtt 5 perccel csupán 1 góllal vezettek a hazaiak, a találkozó vége előtt 1 perccel viszont már 23:20-at mutatott az eredményjelző. A Hévíz-Tolna mérkőzés végül 25:20-as hazai győzelemmel zárult.

A két pont megszerzésével tehát biztossá vált, hogy Hévíz kézilabda csapata a 4. helyen zárja a bajnokságot.

Kapcsolat

8380 Hévíz, Széchenyi út. 29.

+36 30 207 7456

Szolgáltatónk:

znet logo

Itt talál minket:

© 2016 - 2018 . Hévízi Televízió. Minden jog fenntartva!