A hiánypótló vonyarcvashegyi rendezvényen a települések művészeti csoportjai, kézművesei, őstermelői vettek részt, s a legtöbb faluból hivatalos delegáció is érkezett, a polgármester vezetésével. A RégióFesztivállátványos felvonulással kezdődött szombaton, majd estig több mint negyven színpadi produkciót láthattak az érdeklődők – tánccsoportok, kórusok, színjátszók és zenekarok közreműködésével.
Pali Róbert polgármester, Vonyarcvashegy:
„Mi itt, Zala vármegyében négyévszakosak vagyunk, közel egymáshoz, teli épített és természeti értékekkel. E rendezvény fő célja is az, hogy ezeket megőrizzük és átadjuk, emellett a térségfejlesztést s a közösségfejlesztést tűztük zászlónkra. Több mint ötszáz fellépő jött el hozzánk, megannyi olyan településről, amely szeretné bemutatni kézműveseit, művészeti csoportjait, gasztronómiai kínálatát.”
Az első RégióFesztiválra Zala távolabbi pontjairól, Zalaegerszeg és Nagykanizsa térségéből is érkeztek települési csoportok. Minden község igyekezett saját faluja büszkeségeit felvonultatni.
Horváth Tibor polgármester, Sármellék:
„Mi szeretnénk megmutatni néptáncos hagyományainkat, a 80 éves nőklubunk pedig elhozta a sármelléki babákat. Azt akarjuk az érdeklődők elé tárni: van ilyen kezdeményezés is, a vendégek pedig ezáltal megismerhetik, milyen volt hajdan a híres sármelléki népviselet.”
Ezen a napon Kötél Tibor vonyarcvashegyi szakács a családjával csülök- és sertéscombpörköltet készített a vendégeknek.
Kötél Tibor szakács:
„Csak a szívünket tesszük bele, hogy mindenkinek jó legyen, nincsen semmi titok.”
Kötél Tibor szerint a RégióFesztivál remek kezdeményezés, a Balaton-parti nagyközség pedig – ahogyan az esztendő valamennyi napján, úgy most is – szívesen s szeretettel látta az ide érkezőket.