HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TELEVÍZIÓ

8380 Hévíz, Széchenyi utca 29.

+36 30 207 7456

facebook

kedd, 19 november 2019 10:15

Rekordlétszámú volt az idei iskolabál

Az általános iskola a felső szint felújítására fordítja a befolyt összeget.

 

Rekordlétszámú iskolabált tartották a hétvégén a Hotel Carbonában. A hévízi Illyés Gyula Általános Iskola már 7. alkalommal szervezte meg a szülők-nevelők estjét. Az évek során folyamatos fejlődésen ment keresztül a rendezvény, nemcsak a helyszín változott, hanem egyre színvonalasabb és népszerűbb is lett a szülők, pedagógusok körében.

Jancsekityné Iváncsics Márta-igazgató, Illyés Gyula Általános Iskola:"Tavaly azt mondtam a riport készítése közben, hogy minden idők legnagyobb létszámával vettünk részt, hát ezt most túlszárnyaltuk, 216 fővel veszünk részt ezen a bálon, szülők, vendégek, barátok, most már rengeteg barátot hoztak a szülők is."

A bál legfontosabb célja idén is, egy kötetlenebb kapcsolatot kialakítása volt a résztvevőkkel, ezek a találkozások, beszélgetések lehetőséget biztosítanak, arra, hogy a pedagógusok és a szülők jobban megismerjék egymást. Ezen kívül természetesen az intézmény bevételi forrása is ez az est. A bálozókat Kepli József János, városunk alpolgármestere is köszöntötte, hangsúlyozta, szeretne mindenkit buzdítani, hogy hozzájáruljon ahhoz a közös célhoz, hogy az oktatási intézmények színvonala évről-évre jobb legyen.

Kepli József János-alpolgármester, Hévíz: "Ezek a báli alkalmak közösséget formálnak, összetartják a hévízieket és nem utolsó sorban lehetőséget biztosítanak arra, hogy például a tombolákon keresztül, olyan jótékony célokat támogassanak, mint a tavalyi évben, ahogy ez történt is az általános iskolában, az alagsorban az öltözőknek és a folyosónak a felújítása."

A bált idén is a szülői munkaközösség közreműködésével hozták létre, Mörkné Győrvári Henriette elmondta, a befolyt összeg sorsa rendhagyó, hiszen a bál bevételét konkrét célokra használják fel, azt vásárolják meg belőle, amire az intézménynek szüksége van.

Mörkné Győrvári Henriette- a Szülői Munkaközösség vezetője: "A nagyon fontos feladata a felújítás, ugye most éppen a felső szintet próbáljuk egy kicsit felújítani, otthonosabbá tenni, a nagyon régi bútorokat kicserélni, úgyhogy igazából ez a fő célja a mai bálunknak. "

A hagyományokhoz híven a bált idén is a végzős diákok tánca nyitotta meg.

A vendégkör nagy része a szülőkből és a pedagógusokból állt, azonban szép számmal jöttek barátok is a szülőkkel. Gelencsér Anett már 4. alkalommal vett részt a bálon, az idei rendkívül különleges volt, hiszen ballagó lánya is közreműködött a nyitó táncban. Visszatérő vendégként örömmel jön el évről-évre a báli alkalmakra.

Gelencsér Anett: "A barátainkkal együtt egy jó estét szerzünk így magunknak, bulizunk, a tanárnők is adnak mindig egy jó kis műsort, ami megint mindig élmény és mindig élmény, amikor ide eljövünk, és ezért szívesen eljövök a bálba."

A jó hangulat természetesen az idén is garantált volt. A programból a tombolasorsolás sem hiányozhatott, a nyereményekből befolyt összeget a felső szint felújítására fordítja az intézmény. A nyereményeket a szülők, hévízi vállalkozók és családok ajánlották fel. 

Kapcsolat

8380 Hévíz, Széchenyi út. 29.

+36 30 207 7456

Szolgáltatónk:

znet logo

Itt talál minket:

© 2016 - 2020 . Hévízi Televízió. Minden jog fenntartva!