HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TV

HÉVÍZI TELEVÍZIÓ

8380 Hévíz, Széchenyi utca 29.

+36 30 207 7456

facebook

kedd, 30 január 2018 12:43

Farsangoltak az alsó tagozatosok

Ötletes jelmezek közül választott a zsűri.

 

Megtartották az alsó tagozatosok farsangi rendezvényét az Illyés Gyula Általános Iskolában. A mulatságot hagyományosan a második évfolyam szervezte, ők már hetek óta azon dolgoztak, hogy mindenki jól érezze magát ezen a délutánon.

Dóber-Horváth Anikó-szervező pedagógus: „Két műsorszámmal készültünk, két féle stílusban. Az egyik osztály egy modern discot fog táncolni, a másik osztály pedig megőrzi a népies stílust, ami ugye ennek a farsangnak a hagyománya és egy néptánccal készült. Nyilván versekkel, szövegekkel is készültünk erre a rendezvényre.”

Az aula díszítése és a rengeteg tombola-felajánlás is jelezte, hogy sokat készültek erre a napra mind a szervező osztályok, mind pedig azok a szülők, akik a segítségükre voltak.

Mint az alsó tagozat igazgatóhelyettese hangsúlyozta, épp ezért közösségépítő szerepe is van ezeknek a hagyományos programoknak az iskolában.

Góth Imre- mb. igazgatóhelyettes, alsó tagozat: „Az ilyen közösségi rendezvények, mint a nevükben is benne van, erősítik a közösséghez való tartozás tudatát. Erősítik a gyerekekben azt a gondolatot és érzést, hogy a hévízi Illyés Gyula Általános Iskolának a tanulói. Látom, hogy nagyon jó pajtásságban vannak egymással, egymást dicsérik, biztatgatják, hogy milyen szép a ruhád, milyen jól készültél te is. Egy közös örömnek a megélése az mindenképpen erősíti a közösséghez való tartozás tudatát.”

A felvonulás előtti percekben nagy volt a készülődés az osztálytermekben is, mindenki magára öltötte az általa választott jelmezt. Már ekkor látszódott, hogy sok ötletes maskara közül kell majd választania a zsűrinek.

A délután legizgalmasabb része kétség kívül a felvonulás volt, amikor is mindenki szemügyre vehette melyik diák milyen maskara mögé bújt. Az osztályok jelmezes felvonulását magazinműsorunkban tekinthetik meg.

Kapcsolat

8380 Hévíz, Széchenyi út. 29.

+36 30 207 7456

Szolgáltatónk:

znet logo

Itt talál minket:

© 2016 - 2019 . Hévízi Televízió. Minden jog fenntartva!